Életem legszebb élménye, mikor az alig három éve vásárolt, vadiúj fűnyíró negyedszerre is bemondta az unalmast, és újfent fűkaszát kellett ragadni a majd 300 négyszögölnyi fűtengerre.

 A lányom lazán állva eltűnt a fűszálak között, és csak a viharszerű hajladozásból sejtettük, merre rohangászik csöpp utódunk.

Nos a fűkasza, egy vállalkozó szellemű ismerőssel a másik végén egy szépnek ígérkező, esős reggel után megérkezett, és a tengerként hullámzó fű, kontra fűkasza összecsapásban az utóbbi diadalmaskodott. Nekünk már "csak" a learatott termés összesöprése, kupacolása, és komposztra szállítása maradt.

Büszke voltam magamra, hogy elöl mindent szépen összehúztam, és még a lányom is lefoglalta magát, mivel egy percre sem zavart közben... Fel kellett volna tűnjön az a hatalmas csönd a hátam mögött. De én csak a kis kobold lelkes szuszogását hallottam, ahogy vadul dolgozva elfoglalja magát, közben pedig magasról tesz rá, hogy mit csinál az anyja.

Mikor végre a jól végzett munkától fáradtan a hátam mögé néztem, egy pillanat alatt megállt bennem az ütő. Nem láttam mást, csak az édes kis kobold munkától kipirult, fáradt, de ragyogó tekintetét. Fűkupacot bezzeg egy darabot sem. Az én apró lelkes segítőm ugyanis minden egyes, szépen feltornyozott kupacot aprólékos műgonddal, marékszám szórta szét, természetesen bőven jutott a fejére, és a ruhájába is a belőle. Azt azonban a mai napig nem tudom kitalálni, hogy a pelenkájába, hogy a búbánatba sikerült begyömöszölnie, a nadrágján keresztül azt a majd félmaréknyi gyomot, amit fürdés előtt eltávolítottunk belőle.

Így a gyerek délutáni alvásidejét megünnepelhettük, egy újabb söprögetéssel.

A hátsó kertrésznél már szemfülesebbek voltunk. Mivel hétvégére lecsaltuk a szüleimet, és egy ebéd ellenében bepaliztuk őket, egy kis fűsöprésre, persze unokai segédlettel.

Elismerem, így sokkal mókásabb volt szemlélni a totyogó kobold működését, és legalább lefáradt annyira, hogy etetés után villámgyorsan elaludt az ágyában.